Ötödik lett az NYME!

A SMAFC-NYME együttesét a DEAC búcsúztatta a legjobb 4 közé jutásért a MEFOB felsőházi rájátszásában. A többi ágon a MEACF, az USC Szeged és a PE VSC kerültek még be az 5-8. helyekért vívott küzdelmekbe. A csapatok megegyeztek, hogy egy egynapos torna keretében lebonyolítják a mérkőzéseket, a miskolciak pedig elvállalták a rendezést 2015. május 25-én hétfőn.A SMAFC-NYME mindössze 7 emberrel utazott el Miskolcra.
Az első mérkőzésen a MEAFC simán verte a veszprémieket (108-62), a 12.00-kor kezdődő USC-Szeged – SMAFC-NYME találkozó már nagyobb izgalmakat hozott.
A mérkőzés elejétől kezdve a szegediek uralták a játékot, Takács vezérletével tartotta is előnyét az USC. Az első negyed után ráadásul még jobban rákapcsoltak a Tisza-partiak, Fehér és Horváth is bekapcsolódott a pontgyártásba, tíz ponttal vezetett a Szeged a nagyszünetben.
A második félidőben fokozatosan feljavult a SMAFC-NYME védekezése, Szabó és Berneczei vezérletével pedig minimálisra csökkentette hátrányát a soproni alakulat a záró etap előtt (61-60). A negyed derekán már Barlai Tamás gárdája vezetett (73-75), Szabó extrát hozott mezőnyben a hátralévő percekben. A szegediek fejben elfáradtak a végére, így egy izgalmas mérkőzésen győzött a SMAFC-NYME.
MEFOB mérkőzés, rájátszás 5-8. helyért. Miskolc, Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Lónáth L., Takács Z.
USC Szeged – SMAFC-NYME 79-86 (24-18, 22-18, 15-24, 18-26)
SMAFC: Berneczei 21, Jávor 13/3, Szabó 21/3, Nagy 10, Szekeres 12. Csere: Forrai 7/6, Gaál 2. Edző: Barlai Tamás
Szeged: Horváth 11/3, Jáhni 6, Fehér 18/12, Takács 34/18, Halász 4. Csere: Márok 6, Liszkai.
A „bronzmérkőzésen” a vesztes csapatok, a Szeged és a Veszprém találkoztak egymással. A találkozón Csongrád megyei együttes 93-88 arányban diadalmaskodott, ezzel megszerezve a 7. helyet.
A „döntő” derbin a SMAFC-NYME a hazaiakkal mérkőzött meg. A koreográfia egy az egyben ugyanaz volt, mint a szegediek ellen. A különbség csak annyi volt, hogy Szabó helyett ezúttal Berneczei lépett elő vezérként a soproni csapatból. Szepesi és Takács kimagaslott ugyan a mezőnyből pontok tekintetében, Berneczei egy picivel rajtuk is túltett. A SMAFC-NYME-nél még Szekeres és Jávor tettek be jórészt a közösbe, de a többiek sem maradtak adósak a kosarakkal.
Ahogy korábban, ezúttal is az utolsó negyed derekáig üldözte ellenfelét Barlai Tamás csapata, innentől kezdve átvette a vezetést a soproni alakulat (73-74). A hátralévő percekben a hazaiak faultproblémáit kihasználva büntetőzhetett a vendég alakulat, amely élt is a lehetőséggel és végül megszerezte az 5. helyet a 2014/2015-ös Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságban.
MEFOB mérkőzés, rájátszás 5-6. helyért. Miskolc, Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Dr. Mészáros B., Vaszi Á.
MEAFC – SMAFC-NYME 83-88 (23-21, 24-16, 20-21, 16-30)
SMAFC: Berneczei 30, Jávor 16/6, Szabó 8, Nagy 8/3, Szekeres 18/3. Csere: Forrai 5/3, Gaál 3. Edző: Barlai Tamás
MEAFC: Kiss (13/3), Sörlei (14/6), Szepesi (29/6), Takács (23/3), Horváth (4). Csere: Nagy. Edző: Drahos Gábor.
Barlai Tamás: Mind a két mérkőzés hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Az első félidőkben dadogott a védekezés, ezért 10pont fölötti hátrányba kerültünk. A második félideji védekezésváltásmind a két esetben meghozta az eredményét. A keményebb védekezés miatt ritmusosabb lett a támadójátékunk is. Nagyot harcoltak a srácok és ez hozta a győzelmeket és az 5.helyet.























