Holnap már az Óbuda ellen

Tegnap előrehozott mérkőzésen nyerte meg harmadik mérkőzését a rájátszásban a SMAFC-NYME NBI/B-s férfi együttese. A tartalékos egyetemiek a Szolnoki Olaj U23-as gárdája felett diadalmaskodtak, remek utolsó negyedbeli játékuknak köszönhetően.

Holnap a keleti együttesek közül a legerősebb csapatot fogadja Barlai Tamás csapata, már ami az alsóházat illeti. Az Óbudai Kaszások a SMAFC-NYME-hez hasonlóan mindössze egy győzelemmel maradt le a középházról. A fővárosi gárdát olyan rutinos játékosok alkotják, mint Krasznai vagy Sebők, de Mondzinger neve is ismerős lehet kosárlabda berkekben.

A SMAFC-NYME mellett az Óbudai Kaszások is gyakorlatilag bebiztosította már bennmaradását a B csoportban. Bár matematikailag még van esélye mind a két csapatnak a kiesésre, erre minimális az esély. Éppen ezért felszabadultan, teher nélkül játszhatnak majd a csapatok.

A soproniaknak egyébként ez lesz az utolsó hazai mérkőzése a 2014/2015-ös szezonban, a hátralévő négy bajnoki mérkőzésre idegenben kerül már sor.

A találkozót 2015. május 1-én rendezik a Soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban (Egyetemi Csarnok), kezdés 19:00-kor. A belépés továbbra is ingyenes. Hajrá SMAFC!!!

Hírek: