Vereség Budafokon, sérültekkel

Szolnoki, idegenbeli veresége után a nehéz helyzetben lévő Budafok együtteséhez látogatott a SMAFC-NYME NBI/B-s férfi együttese az alsóházi rájátszás 6. fordulójában. A soproniak már bebiztosították helyüket az NBI/B-ben, ellentétben a fővárosiakkal, akik a városi rivális MKB-Euroleasing Vasas csapatával küzdenek a bent maradásért.

A március 23-án megrendezésre kerülő találkozóra is tartalékosan utazott el Barlai Tamás csapata. Ennek ellenére sikerült egy jó mérkőzést játszania az egyetemi együttesnek. Még annak ellenére is, hogy két perccel a mérkőzés kezdete után Csaplár-Nagy és Török olyan szerencsétlenül értek talajt egy lepattanó után, hogy egymás lábára estek. Előbbinek a talpában egy ínszalag szakadt el, utóbbinak pedig a bokája sérült meg, center nélkül volt kénytelen folytatni a SMAFC-NYME. Az, hogy ezzel párhuzamosan a 24-es támadóidő is felmondta a szolgálatot és hangosbemondón bemondva, stopperrel mérték a támadóidőt, már kifejezetten üdítőleg hatott.

Nem törte meg a vendégeket a kezdeti sokk, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Budafok nem igazán tudta kihasználni a magas embereit. Csaplár-Nagy ugyan még pályán maradt, ám láthatóan nagy fájdalmakkal küszködött. Nagy remekül játszott mezőnyben, palánk alatt Berneczei és Jávor játszottak hasznosan. Félidőben mindössze 3 pont volt a hazaiak javára.

A fiatalos lendület vitte a SMAFC-NYME-t a második félidőben, a fővárosiak gyakorlatilag két rutinos emberükre alapozták játékukat. Drevenka talált be többször, de Károly is jól játszott. Az mindenesetre nagyon látszódott, hogy alsóházi mérkőzésről van szó, finoman szólva sem volt szép a játék. A sok hiba ellenére is, másfél perccel a vége előtt fordítani tudott Jávor triplájával a SMAFC-NYME. Egy hazai időkérés után azonban fordítani tudott a Budafok és végül a mérkőzést is megnyerték Drevenkáék, ezzel az utolsó szalmaszálba kapaszkodva az NBI/B-s tagságukat illetően.

NBI/B csoportos férfi kosárlabda mérkőzés – rájátszás 6. forduló. Budapest, Budafoki MTE Sportcsarnok 50 néző. Vezette: Vida B., Hervay T., Sentényi B., MKOSZ ellenőr: Görgényi M.

Budafok – SMAFC-NYME 68-61 (12-11, 20-18, 17-18, 19-14)

SMAFC: Csaplár-Nagy 3, Balogh 7/3, Nagy 19/9, Szabó 2, Török. Csere: Berneczei 15, Jávor 11/3, Szekeres 4. Edző: Barlai Tamás

Budafok: Drevenka 24/15, Károly 18/3, Fehér 11/3, Tiba 2, Takács 8. Csere: Mészáros 5/3, Vajda, Vámos. Edző: Hartai Tamás

Barlai Tamás: A mérkőzés elején egy szerencsétlen szituációban elvesztettük a két centerünket, így alacsony szerkezetben játszottunk a meccs nagy részében. Sokáig esély volt a győzelemre, de a végén többet hibáztunk.

Hírek: