Újabb vereség a MEFOB-on

Jó iramú, látványos játékkal kezdődött a megyei rangadó. Előbb Jávor Barna a vendégek, majd Hlinyánszki Gábor hazai részről emelt be egy-egy triplát, majd kisvártatva még egyet mindketten. 10-10 után Bokor Zoltán és Péterfai Richárd villanásaival egy 7-0-s rohammal elléptek a hazaiak, akik végül 5 ponttal nyerték a nyitó szakaszt. 

A második elején cserejátékosaik villanásaival, Forrai Dániel triplájával és Czeller Márton duplájával hamar ledolgozta hátrányát a SMAFC. Ekkor Palavics Barnabás állt a győri csapat élére, s vezetésével egy 8-0-s futással újra elléptek a hazaiak. A félidő végén Szabó Norbert triplája egy 11-0-s soproni "száguldás" kezdetét jelentette, s e nagy rohamnak köszönhetően 3 pontos vendég vezetéssel fordultak a felek. 

Hlinyánszki két triplájára alapozva egy 10-2-es "attakkal" nyitotta a második félidőt a Győr. A szakasz közepén leült a játék, Baruta Richárd villanásaival növelni tudták előnyüket a hazaiak, a soproniak pedig technikait is kaptak. Szétesett a vendégek játéka, rossz dobások, eladott labdák követték egymást soproni részről, a Győr ezt kihasználva egy 11-0-s rohamot bemutatva megnyugtató előnyre tett szert. A SMAFC több, mint 4 perces kosárcsendjét Jávor törte meg, de a vendégek számára elúszni látszott a hajó. 

A záró szakasz elején újra villant Czeller és Forrai, s egy 10-2-es részhajrával a 10 pontos lélektani határon belülre küzdötte fel - vagy le - magát a soproni csapat - ekkor a győriek kaptak technikait. A hazaiak hosszabb kosárcsendjének Baruta vetett véget, csapata számára a legjobbkor.  A végjátékban az ő vezérletével tartotta 10 pont körüli előnyét a Győr. A végjátékban már a cserejátékosok voltak a pályán a hazaiaknál, ellenük ugyan szorossá tette a meccset a SMAFCamely remek harmadik negyedbeli játékának köszönhetően kerekedett megyei riválisa fölé. 

Fordulatos, változatos első félidő után a harmadik negyedben a győriek állva hagyták az ekkor szétesően kosarazó SMAFC-ot. A befejező szakaszban megpróbáltak felzárkózni a vendégek. Ez sikerült is nekik, ám az előző 10 percben túlságosan elengedték a győrieket, akik Baruta Richárd vezérletével végül megnyerték a találkozót. 

 

Győr, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi nyugati csoport. 

Széchenyi Egyetem - SMAFC 79-73 (24-19, 12-19, 26-8, 17-26)

Győr: PALAVICS 10, Bokor 4, HLINYÁNSZKI 15/15, PÉTERFAI 13, BARUTA 25/6. Cs: Erdész 3, Horváth M. 3, Kovács T. 4, Iváncsics, Bosnyák, van der Meer 2.

SMAFC: Nagy G. 8, SZABÓ N.11/3, Jávor 17/9, BERNECZEI 10, Török 8. Cs: Forrai 5/3, CZELLER 13, Gaál 1, Szála, Varga.

 

Hírek: