Nem sikerült javítani az alapszakasz végére

Az NBI/B csoportos férfi kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó két mérkőzésén a SMAFC előbb a megyei rivális Győr ellen lépett pályára a megyeszékhelyen, majd az utolsó fordulóban a Pápát fogadta Meszlényi Róbert csapata a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban.

A győriek ellen nem sikerült felvenni a ritmust a találkozó elején, a házigazda Kovács és Ruják pontjaival ellépett ellenfelétől és a negyed derekára már közel 10 pontos előnyre tett szert (16-8). A folytatásban Nagy és Rátvay Tamás kosaraival és szigorított védekezésével kapaszkodott a SMAFC, Nagy triplájával pedig sikerült 5 pontra csökkenteni a vendégek hátrányát az első negyed végére.

A második negyedben Berneczei és Papp pontos dobásaival egalizált a soproni alakulat, Rátvay Tamás duplájával pedig a vezetést is átvette a SMAFC (29-31). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a győriek főleg büntetőkkel tartották magukat. Ezúttal Papp emelt be egy triplát a félidő vége előtt, amivel a vendégeknél volt az előny a nagyszünetben.

Jött azonban a kritikus harmadik negyed, már ami a soproniakat illeti. Pedig kezdetben nem úgy tűnt, hogy elvesztik a fonalat Meszlényi Róbert tanítványai, Rátvay Tamás triplájával már 5 pont is volt a vendégek előnye (37-42). A negyed derekáig még egál is volt a mérkőzés, a hátralévő 5 percben azonban teljesen szétestek a soproniak. A Győr Puszta és Nárai kosaraival fokozatosan ellépett ellenfelétől, hamar 10 pont fölé nőtt a különbség.

A záró negyedben már nem tudott újítani a SMAFC, amely ezúttal is a már-már kritikusnak mondható 3. negyedben bukta el a mérkőzést. Fizikálisan ezúttal sem tudta 40 percen keresztül felvenni a versenyt aktuális ellenfelével a soproni csapat.

NBI/B csoportos férfi kosárlabda mérkőzés – 21. forduló. Győr, Városi Egyetemi Csarnok 50 néző. Vezette: Magyari T., Esztergályos R., Benedek Z., MKOSZ ellenőr: Németh Cs.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – SMAFC 89-68 (25-20, 12-19, 32-14, 20-15)

SMAFC: Berneczei 13/3, Kovács 9, Rátvay T. 17/3, Nagy 14/6, Forrai 2. Csere: Papp 6/6, Füzi, Németh, Rátvay B., Polgárdy 3/3, Karácsonyi 4/3, Horváth. Edző: Meszlényi Róbert

Győr: Ruják 24/12, Kovács 17/3, Puszta 3, Gombás 4, Nárai 17. Csere: Hegedűs 10/3, Baruta 7/3, Horváth 6/6, Oláh, Nagy, Kámán, Zábó 1. Edző: Csaplár-Nagy Ervin

 

Vereség a végjátékban

Az utolsó, 22. fordulóban a Pápa együttesét látta vendégül a SMAFC.

Jól kezdett a házigazda soproni együttes, amely Nagy vezérletével tartotta vezető pozícióját az első percekben. Akadtak társai is, Berneczei, Rátvay és Papp is betaláltak a negyed második felében, miközben a vendégek nem találták a ritmust, megérdemelten vezetett a SMAFC (19-11).

A folytatásban is kitartott a hazaiak lendülete, míg a vendégeket Keresztes és Kálmán kosarai tartották meccsben (22-16). Nagy jó hozta helyzetbe társait, Füzi pontjaival pedig 10 pontra nőtt a SMAFC előnye. Rátvay Tamás és Papp is hasznosan és ponterősen játszottak ezekben a percekben, megérdemelten őrízte közel 10 pontos előnyét Meszlényi Róbert csapata.

A nagyszünet után a Berneczei-Nagy-Rátvay trió révén sikerült mindig válaszolni a pápaiak pontjaira, akiknél Horváth és Szanai bizonyultak húzóembereknek (38-32). A negyed közepéig tartotta is előnyét a soproni gárda, az utolsó percekre azonban ismét teljes zavar alakult jött a hazai fejekben, és a védekezésben is. Szanati és Kálmán ezeket rendre ki is használták, Keresztes palánk alatti kosarával pedig a minimális vezetést is átvette a Pápa a negyed végére (54-55).

Sok hibával és ideges játékkal indult a záró etap, Rátvay Tamás duplájával még tudott fordítani a SMAFC. Ezután szinte minden támadás után változott a vezető csapat kiléte, az utolsó perc elején pedig még a SMAFC-nál volt az előny (65-64). Ebben az utolsó percben viszont egy 8-2-es rohamot produkált a Pápa, amivel maga javára döntötte a találkozót. A SMAFC, ezúttal is a 3. negyedben, illetve az utolsó percben fogyott el fejben.

NBI/B csoportos férfi kosárlabda mérkőzés – 22. forduló. Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok 75 néző. Vezette: Bognár T., Bagi B., Major Á., MKOSZ ellenőr: Mocsai L.

SMAFC: Rátvay T. 19/3, Berneczei 13/9, Kovács 9, Nagy 6, Forrai 3. Csere: Werner 3, Füzi 7/3, Papp 5, Polgárdy 2. Edző: Meszlényi Róbert

Pápa: Szanati M. 14, Kálmán 19/9, Hadnagy 4, Keresztes 19, Horváth G. 9/3. Csere: Keller 2, Horváth A. 3/3, Fülöp 2, Szanati G., Bereczki. Edző: Vajda József

Hírek: