Hírek

Évzáró, nyári szünet, alapozás

Az elmúlt két hónap eseményeit foglaljuk össze alábbi cikkünkben. Évzáró, nyári szünet, alapozás.

A 12. helyen végeztünk

Utolsó két hazai bajnokiját megnyerve három helyet javított a táblázaton a SMAFC-NYME.

Holnap SMAFC-Vasas

Utolsó előtti fellépésére készül a soproni együttes.

Sima győzelem a fővárosban

Baloghék magabiztos győzelmet arattak a Vasas ellen.

Idegenben is legyőztük a Salgótarjánt

A túlórában dőlt el a találkozó.

Elmarad a SMAFC-Honvéd mérkőzés

Elméletileg május 21-én ért volna véget a bajnokság a SMAFC-NYME számára. Az eredetileg ezen a héten pénteken megrendezésre kerülő SMAFC-NYME - Budapesti Honvéd SE találkozót azonban a fővárosiak kérésére elhalasztották, mivel nem tudtak volna megfelelő létszámban elutazni Sopronba tanulmányi elfoglaltságok miatt.

Így a mérkőzést előreláthatólag 2014. május 31-én szombaton pótolják a felek a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban, így az egyetemiek utolsó mérkőzésüket hazai környezetben fogják lejátszani a 2013/2014-es bajnoki kiírásban.

Tisztes helytállás Vásárhelyen

Tartalékosan utazott el aktuális ellenfeléhez a SMAFC-NYME.

Nem lesz ma mérkőzés

A tegnap félbeszakadt találkozót nem ma pótolják.

Félbeszakadt a derbi

A Vasas ellen lépett pályára a SMAFC-NYME a rájátszás 4. fordulójában.

Pénteken a Vasast fogadjuk

Félidőhöz érkezik az NBI/B-s rájátszás.

Pages

Subscribe to RSS - Hírek